Interjú Tóth Ádámmal

Aki könnyedén veszi az akadályokat….

Sorra nyeri a hazai akadályversenyeket. A kemény nemzetközi mezőnyben is legtöbbször dobogós helyen végez. Akadály, terep, military, túlélőtábor…. számára minden jöhet! Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb lelkesedéssel veti bele magát a megmérettetésbe. Magyarországon évek óta dominálja az akadályfutást, és bár tehetséges kihívókból nincs hiány, egyelőre sikerült megőrizni „a legjobb magyar spártai” címét.

A mindig mosolygós és laza Ádámot sokan ismerik, saját futama után szívesen önkénteskedik, segít, barátkozik…  A vidám és fesztelen csevegések mögött azért egy megfontolt, profi, komolyan felépített sportember személye bontakozik ki. Mit tanulhatunk tőle? Mitől ennyire sikeres? Mi a versenystratégiája? Mi az edzés filozófiája? És végül, milyen ember ő a magánéletben? Kicsit elbeszélgettünk Ádival…

 

Mit jelent a sport az életedben?

Mozgás, szabadidő. Az életem része.  Lételemem. Az is sport, ha biciklivel járok dolgozni. Ha például egy hétig nem tudok sportolni, akkor úgy érzem, hogy világ vége van. Akkor nem élek.  De ugyanúgy rosszul érzem magam, ha például kihagyok egy edzést.  Nem érzem magam teljesnek, hiányérzetem van. Visszakanyarodva a kérdésedre, mit jelent nekem a sport: mindent, a család mellett. Szabadságot.

A versenyzés az egy teljesen más kategória. Az az edzésmunka kiteljesedése. Ott megmutatom, hogy én mit edzettem és hol tartok.

Magadnak vagy másoknak is?

Elsősorban magamnak, de persze másoknak is.

A versenynek az eredménye a többi résztvevőtől függ. Ha például van egy olyan versenyem, ahol negyedik leszek, de nem hibázok és jót megyek, az nekem nagyobb boldogság, mintha megnyerem, de nem futok jól, hibázgatok.

Ugyanakkor szeretnék mások felé is bizonyítani, példa lenni, egy motiváló erő, egy etalon, aki már elért valamit. Amit sokan nem látnak, az, hogy ezt hogyan érem el?  Milyen a felkészülésem, mit tudok ott a helyszínen kihozni magamból?

Itt visszatérnék az eredeti kérdésre: nekem a sporttal az volt a célom, hogy kitűnjek. Ne legyek átlagos. Kicsit másképp nézzenek rám, felnézzenek rám. Hogy elérjek valami különlegeset. Hogy példakép lehessek.

Hogyan indult a sportolás az életedben?

12 éves koromban a barátommal és az apukájával indultunk egy gyalogtúrán. Számomra nagy élmény, ugyanakkor kiváló eredmény is volt, hogy én le tudtam gyalogolni 36 km-t. A családban is sportoltunk, bátyámmal kobudo-laido-oztunk, de az iskolában is asztaliteniszeztünk, kézilabdáztunk, fociztunk. Utána átváltottam tájfutásra, meglepetésemre megnyertem egy szalagos versenyt, amikor még azt sem tudtam, mi a térkép. Dr Mohácsi Tamás volt az edzőm, nagyon élveztem a versenyeket, edzőtáborokat. Az egész nagyon motivált. Aztán jöttek az egyre hosszabb túrák, kicsit ultrakupáztam ( 42 km feletti távok). Szerettem azt az érzést, amikor majdnem egy napja futsz, és egy kicsit már átalakul a nézőpontod a világról. Aztán jött az akadályfutás, és ebben megláttam azt a lehetőséget, amit a tájfutásban már nem volt meg. A tájfutásban egy Ifjúsági Európa Bajnokság b és egy Junior Világbajnokságon való részvételig jutottam. A felnőtt vb már távolinak tűnt számomra. Ekkor jött szembe velem az akadályfutás, voltam már 24-25 éves. Futásban erős voltam, de a fizikális erőm hiányzott. Arra keményen rá kellett gyúrnom.

Sok nehéz versenyen vagy túl. Volt valami olya emlékezetes, amiről azt gondolod, érdemel pár külön szót?

Elit Challange – Orfűn, „120 óra a Pokolban” nevű nem is verseny, hanem túlélőtábor. Ez a tengerész gyalogság első öt kiképzés napja,  Magyarországon egy civilek számára is nyitott program.  Én erre nyertem egy belépőjegyet egyik versenyemen, de nem tudtam, hogy mire jelentkezem.  Az fogott meg az egészben, hogy az indulók jelentős százaléka kiesik, 40 főből 6-7 fő az, aki befejezi. Tudtam, hogy ez tényleg nehéz, és ez engem nagyon motivált. Egy újabb kihívás, egy újabb lépcső az életemben.

Volt olyan pillanat, amikor azt gondtoltad, hogy talán jobb lenne feladni?

A feleségem pont akkor volt terhes. Ha megfordul a fejemben, hogy „mi van otthon?” , „mi lenne ha?”, akkor elveszek. Fizikálisan akkor már elég erős voltam, ez inkább egy mentális erőpróba volt. Nem szabad megengedni magadnak, hogy arra gondolj, fel is lehet adni. Ez nem volt opció. Meg sem tudom számolni, hány holtpontom volt. Fizikális igénybevétel, kevés alvás, kevés kalória. Annyira fáradt voltam, hogy már hallucináltam. A tűrőképességem határán voltam, de inkább át is léptem. Többször is. Több napon keresztül.

Mi volt a legnagyobb sikered a sportkarrieredben?

Most mondanám gyorsan, hogy a veszprémi Spartan győzelmem, de ez csak eredmény szempontjából. Ami viszont nekem kimagaslik, az Almásfűzitőn egy rövidtávú országos bajnokság tájfutásban, ahol országos bajnok lettem. Ahol nekem szólt a himnusz. Nagyon jó érzés, hogy én voltam Magyarország legjobbja az adott kategóriában. Akkor éreztem azt, hogy kitörtem. Megcsináltam.

Ami a legmegdöbbentőbb a teljesítményedben, hogy sok versenyen hibátlanul mész végig. Ilyen volt a tavalyi Spartan Világbajnokság, de például a múlt hétvégei Switelsky Hungarian Military Survival Run is, ami idén először lett civilek számára megrendezve, tehát nem volt ismerős a pálya, teljesen új akadályokkal találhattad szembe magad.

Engem úgy neveltek, hogy ha csinálok valamit, azt csináljam rendesen. Ne csak úgy ímmel-ámmal. Továbbá harcművészetben eltöltött pár év és az ehhez tartozó mentális felkészültség és koncentráció is rengeteget ad. Minden versenyemen úgy megyek végig, hogy csak a feladatra koncentrálok. Sokan mesélik verseny után, hogy milyen szép volt a táj, milyen volt a kilátás…Én ebből semmit sem látok. Nekem csak a pálya van, minden mást kizárok.

Csak ennyi? Koncentráció?

Azért nem teljesen. Szerintem verseny előtt is kell már mentálisan készülni. Én nagyon szeretek videókat nézegetni, elolvasni minden sztorit, átélni és kicsit magamévá tenni.

Például most a Switelsky Hungarian Military Survival Run-ra is próbáltam készülni. Utánanéztem, milyen verseny is ez pontosan: honlap, facebook, ismerősök meginterjúvolása, milyen akadályok vannak, hogyan is néznek ki az akadályok? Nagyon sokat segített az, hogy voltak képek és leírások az akadályokról, amit előtte meg tudtam nézni és fejben le tudtam játszani, mi is fog történni. Bár ez kicsit olyan, mint könyvből úszni tanulni. Ha ott vagy meglátod. Amikor odaértem egy akadályhoz kicsit lassítottam, megnéztem magamnak, hogy én ezt hogyan fogom megcsinálni.

Ez azért egy bizonyos fokú rugalmasságot és helyzetfelismerést igényel, nem?

Igen. Mindig megvan bennem az az érzés, hogy bármi jöhet, így semmi nem ér váratlanul. Például, ha hidegebb napon van a verseny, mindig szárazra törlöm a kezem és melegítem, nehogy azon múljon egy kézzel mászós akadály, hogy fázik a nedves kezem. Kazincbarcikán például láttam, hogy esőcseppek vannak a majomlétrán. Ezért mindkét kézzel ráfogtam egy-egy rúdra, így araszoltam szép lassan, biztonságosan.

Ha jól vettem észre, külön élvezed az új versenyeket, újszerű kihívásokat!

Igen! Idén például először vettem részt egy Spartan Night-on Bécsújhelyen, és szintén ott egy Spartan 300 nevű ultrarövid – mindössze 500 m-es kis sprint versenyen.  Mindkettőt megnyertem. De a legjobban a nehéz pályákat szeretem. Minél nehezebb, annál jobb!

Hogyan készülsz mentálisan a versenyekre?

A legtöbb verseny előtt, előző nap este lefekvésnél az ágyban elgondolom a másnapot. A melegítést, a rajtot. Majd részletesebben, hogy milyen akadályok lehetnek, és azokat hogyan oldom majd meg. . Például egy tricepsz bar-nál  – ahol már egyszer leestem – ott nem fogok sietni, hanem szép lassan átmegyek rajta. Vagy egy multiringnél átgondolom, hogy nem minden gyűrűre fogok rá. Rajt előtt egy nyugodt öltözködés és legalább fél óra bemelegítés. Ilyenkor egyedül vagyok. Kiürítem a fejem. A rajtvonalon körülnézek, megnézem az aktuális mezőnyt. A rajt után meg csak én vagyok.

A mentális tréning azonban nem csak versenyek előtt, hanem állandóan ott van az életemben, bár legtöbbször nem tudatosan. Ha elmegyek például egy parkban egy pad mellett, nem az jut eszembe, hogy arra le lehet ülni, hanem ilyeneken jár az agyam, hogy azt hogyan lehetne a leggyorsabban átugrani, átbújni alatta, stb.

Szoktál izgulni verseny előtt? Aggódni?  

Nem, egyáltalán nem.  Imádok versenyezni. Szeretem ezt a közeget úgy, ahogy van. Egy bizonyos értelemben azért erőt vesz rajtam az izgatottság verseny előtt, de ez inkább kíváncsiság formájában: hogy fog sikerülni, hova lesz elég a teljesítményem a mezőnyben?

Ki szoktad utólag elemezni a versenyeidet?

Ahol erre van lehetőség, versenyek után szeretek még egyszer végigmenni a pályán. Ilyenkor azon agyalok, mit lehetett volna jobban megcsinálni? Milyen technikával lett volna egyszerűbb, gyorsabb az adott akadály? Megnézem a pályarajzokat, részidőket. Hol nyertem vagy veszítettem a versenytársakhoz képest? Miért volt akkora a különbség, és miért pont ott? Ebből sok tanulság jön le.

Volt olyan versenyed, ahol azon múlt helyezés, vagy akár a verseny befejezése, hogy mentálisan kemény voltál? Mesélsz erről egy kicsit?

 

Persze. Sok ilyen verseny van. Most hirtelen a Bécsújhelyi Sprint jut eszembe. Előtte már letoltam a Super-t, előző nap pedig a Spartan 300 és a Sparatn Night futamot (előzőn 2. helyezés, utóbbi két futamon 1. helyezés   – a szerkesztő megjegyzése). Nem volt már kedvem rendesen bemelegíteni. Nem is mentek a lábaim. Hirtelen a 12-13 helyen találtam magam. És egyre jobban távolodtam az élmezőnytől. Akkor jött az érzés: nehogy már!  Erőt vettem magamon, és elkezdtem teljes erőből tolni. Nem mondom, hogy jól esett. De eldöntöttem, hogy mindent beleadok. Második helyen értem célba. Nagyon kihajtottam magam.

 

Voltál már igazán holtponton? Hogyan jutottál túl ezen?

A legtöbb versenyen vannak holtpontok. Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is. Amin túl kell lépni, és felül kell kerekedni az akkori önmagadon. Hogyan? Koncentrálni kell. Egy versenyen, legyen az rövidebb sprint, vagy hosszabb ultra, végig koncentrálni kell.

 

Tudatosan egyszer jutottam el a tényleges holtpontig. Egy hosszú távú akadályfutó versenyen 2016-ban Lake Tahoe-ban megrendezett Ultrabeast-en (táv: 43km; teljesítés ideje:: 9:40 – egy nappal a Spartan Világbajnokság után – szerk. megjegyzése). Két körös verseny volt. Az első körben a hegytetőn 2 homokzsákot kellett vinni egy részen. A második körben „már” csak egyet. Amikor odaértem másodszor alig tudtam felemelni az egy zsákot. Arra gondoltam, hogy hogyan tudtam ebből pár órája kettőt vinni? Felszenvedtem magamra és elindultam. Egy pár száz méteres kört kellett vinni, hegynek fel, majd le. A felfele részénél nagyon nem mentek a lábaim. Ez fizikai fáradság volt, mindamellett már fejben sem voltam ott. Ekkor életemben először arra gondoltam eljött a vége, ennyi volt fel kell adnom, nem megy. Dobnom kell a versenyt. Aztán továbbpörgettem a gondolatot; itt vagyok, csinálom, akkor csináljam! Eszembe jutott a verseny előtt célom, amit kitűztem magam elé: végigmenni a pályán és nem állni meg, haladni végig. Ezt elbuktam volna azzal, ha leteszem a zsákot vagy csak megállok pihenni. Ehhez kellett még egy ki plusz is. Felelevenítettem magamban azt a pillanatot, amikor utazás előtt búcsúzásnál megöleltem otthon a családomat. Ez adott annyi erőt, hogy meg tudtam csinálni. Ez a gondolat nem cserélte ki a lábaimat, de rengeteget adott. Végigcsináltam a versenyt.
Mindig kell egy cél.

 

Mit jelent neked legjobb magyarnak lenni az akadályfutásban?

Mindenképpen jó érzés. Szeretem, ha végigmegyek egy versenyterületen, és megismernek, elismernek… Nekem ez az egész egy nagyon nagy pluszt ad. A gratulációk, akár olyan emberek részről is, akiket nem ismerek. Azért is szeretek versenyezni, versenyre járni, mert imádom azt a milliőt, a verseny atmoszférát, ahogy ott másképp zizeg a levegő. Ezért nem is szeretek olyan emberek körében lenni, akik ezt a pozitív energiát lehúzzák. Olyan emberekkel próbálom körülvenni magam, akik ugyanúgy éreznek, mint én, pozitív kisugárzásuk van.

Mi a sikered titka? El lehet árulni? Vagy legalább egy-kettőt?

Most ezen gondolkodnom kell. Azt hiszem a versenyhez való hozzáállásom. Versenyen ki tudom azt hozni magamból, ami tényleg bennem van. Persze vannak olyan versenyek is, az úgynevezett edzés versenyek, amelyekre rápihenés nélkül megyek el. Ott is igyekszem rendesen odatenni magam. De vannak a tét versenyek, ahol maximális pulzusban tolom végig az egész versenyt. Ezen néha én is meglepődök.

A másik dolog: sok versenyt úgy teljesítek, hogy nincs egy hibám sem. Ez azért nem véletlen. Tavaly például kétszer is leestem a slack-line-ról. Ezért otthon készítettem egy slack-line –t. Nem volt egyszerű otthon bebetonozni, de megoldottam, hogy gyakorolni tudjak. Megteremtettem a körülményeket. Például amikor a gyűrű új akadály volt, beszereztem otthonra gyűrűt, hogy azon gyakoroljak. Azaz a lehetőséget teremtem meg a gyakorlásra.

A harmadik pedig, hogy az adott feladatra koncentrálok. Én egy verseny után mentálisan is úgy elfáradok, olyan vagyok, mint egy zombi. Mert állandóan arra figyelek: mikor hova lépek, hogy helyezem a lában, hogy megyek végig az adott akadályon. Egy egyensúly előtt 2-3 méterrel már rásétálok, hogy ne lendületből induljak el rajta. Egy palánknál mindig meggondolom, melyik lábbal támadjak. Mindenre megvan az apró pici mozdulat, ami könnyebbé teszi az egészet.

 

Verseny előtt egy fél órával elvonulok egyedül melegíteni, onnan megszűnik a külvilág. A rajtnál még körülnézek, ki van ott, van egy kis ölelkezés, de az ott már nem én vagyok. A verseny közben pedig annyira átszellemülök, hogy nekem ott már csak a feladat létezik. Sokszor csomó ismerős van a pályán önkéntesként, akik üdvözölnek, odaszólnak, de nem érdekel, egyszerűen nem figyelek rájuk. Majd verseny után dumálunk. Nekem ott az adott pillanatban csak a feladat a fontos. Minden mást kizárok. Csőlátás.

Vannak gyengeségeid is?

Én azt mondanám, hogy a futás. Nem vagyok olyan jó, mit a top atléták. Átlagon felüli ugyan a teljesítményem, de ott van még mit fejlődni. Ez egy nagyon komplex sportág. Mindenben jó kell lenni.

Mivel te vagy „a legjobb magyar spártai”, mindenki téged akar megverni. Te ehhez hogyan állsz hozzá?

Én ennek nagyon örülök! Ez motivál engem! Számomra az többet ér, ha egy jó mezőnyben érek el egy kevésbé jó helyezést, mintha egy kevésbé erős mezőnyben végzek az élen.

 

Milyen céljaid vannak?

Természetesen minél több dobogós helyen végezni. Tisztában vagyok azzal, hogy Európában van pár kimagasló versenyző, akiket én nem tudok megverni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy megelégszem a második hellyel és hátradőlök. Természetesen szeretnék minél több versenyt megnyerni. De azt gondolom, hogy az én körülményeimhez képest, a családi hátteremet is figyelembe véve, jelenleg ez a legtöbb, amit elvárhatok magamtól. Tudom, mit kéne ahhoz tenni, hogy egy szinttel jobb legyek, de az fizikálisan egyszerűen nem fér bele úgy az életembe, hogy a számomra többi fontos területet ne hanyagoljam közben el. Gondolok itt elsősorban a családomra, és a munkámra.

Mit vársz el magadtól az idei Európa Bajnokságokon és Világbajnokságon?

Nehéz erre válaszolni. Nem csak azért, mert addig még sok idő van, nem látom még, hol fogok állni a felkészülésben. Ha jól sikerül minden, jók a körülmények, olyan a mezőny, akkor az Európa Bajnokságon szeretnék maradandót alkotni. Ez lehet egy dobogós helyezés – itt az első  6-ot hirdetik. A VB-n nehéz ezt előre megmondani. Tavaly hiba nélkül mentem végig a pályán, mégis 43-ik lettem. Idén szeretnék ennél jobbat! A futáson kell még javítanom.

Azért sem könnyű az egész, mert idén bővül a családunk, pont a nagy versenyek előtt. Apaként is helyt kell állnom, illetve a munkahelyemen is, olyan szponzorom még nincs, aki mellett megtehetném hogy ennél  több időt fordítok az edzéseimre. Az egész életem egy nagy összehangolásból áll.

 

Van példaképed?

Nincs konkrét személy példaképem, de mindig tiszteltem a nagy sportolókat, akiket láttam olimpián, világversenyeken. Volt viszont egy ismerősöm, aki re nagyon felnéztem. Ő egy olyan személy volt – már nem él sajnos – aki mindig elérte azt, amit szeretett volna. Őt sem említeném viszont példaképnek, mert az ő személyiségéből is azt ragadtam ki, ami nekem tetszett.

 

Mi volt a legjobb tanács, amit kaptál?

Nehéz most így felidézni egyetlen egyet. Az viszont már felmerült bennem, hogy ha megfogadnám azokat a tanácsokat, amelyeket én adok másoknak, akkor előrébb lennék. Tudom azt, hogy elméletileg mit kéne tenni, de néha nehéz magam rávenni, hogy tudatosan is kövessem ezeket az elveket.

Vannak viszont olyan emberek, akiknek a véleményére sokat adok. Ilyen például az edzőm – dr.Czinege Erik.  Az ő dolga az, hogy engem irányítson. És ezt el is fogadom. Szerintem egy edző jó barát is egyben, akivel meg tudom beszélni a dolgaimat. Így ő is rugalmas tud lenni az edzésprogramomban, a tanácsaiban.

Van kedvenc idézeted?

Sok. Imádom őket. Például Muhammad Ali  mondása: „ A lehetetlen nem létezik. A lehetetlen egy múló pillanat.” Igenis, mindent meg lehet csinálni. Nagyon sok más van, de ezt emelném ki.

Miben segített neked a sport?

Munkában, magánéletben egyaránt. Új barátokat szereztem a sport által. Az életben bármit meg kell oldani, az nekem nem okoz gondot. A másik ilyen a koncentráció. Ha van egy feladat, akkor lehet bármi a környezetemben, én csak arra figyelek, amíg meg nem csináltam. Még valami: ha már valamit csinálok, akkor az legyen jól megcsinálva. Akkor is, ha többet dolgozok rajta, de az úgy adjam ki a kezemből, hogy az tökéletes. Ez nem mindig előny, mert néha sok időt töltök egy feladattal. Itt látok fejlődési lehetőséget.

Milyen céljaid vannak a sporton kívül?

A családot emelném ki. Szeretnék minél többet ott lenni velük, játszani a gyerekeimmel, jelen lenni az életükben. Szeretném, ha felnéznének majd az apukájukra – nem csak a sport miatt. A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek, én nem tartanék itt, ha ő nem lenne. Szeretnék mindig harmonikus kapcsolatban élni vele.

Hogyan látod magad 40 évesen?

Tele vagyunk tervekkel, a családommal együtt. Persze szeretnék még akkor is aktívan sportolni, versenyezni. Jó életet élni.

És a személyiségfejlődés terén?

Én még mindig egy kicsit a „nagy gyerek” kategóriában látom magam. Aki ismer, az tudja, hogy kicsit szeleburdi, szétszórt tudok lenni. De mióta családom van, lenyugodtam, kiegyensúlyozottabb vagyok.

Újra ki kell emelnem, hogy azok az emberek visznek engem előre, akikkel körülveszem magam. Ez tudatos választás persze!

Már csipog is az órája – „time to move”!  Elengedem hát Ádámot, és még pár percig elgondolkodom azokon, amiket mondott. Meg amit nem! A lazasága, a fesztelensége,  a vidám csevegése mögött ott bujkál a nagyon kemény versenyzői énje! Ha valaki, akkor Ádám tudja, mit jelent utolsó csepp energiát is kipréselni magából. Megharcolni az utolsós pillanatig! Nem lesz könnyű dolguk az ellenfeleinek, az biztos!